pragmatizmus – amerikai eredetű filozófia, mely nem gondolható el európai gyökerei (pl. Kant) nélkül. Alapítói a tizenkilencedik század gazdasá­gilag fellendülő és erősödő Amerikájának gondolkodói voltak, akik úgy vélték, az emberiség nagy eszméi és gondolatai »igazságát« és »helyességét« a gyakorlat, a mindennapi élet, a cselekvések és az eredmények tesztelik. Tekintve, hogy a filozófia és a tudományok a »valóság« összefüggéseit kutatják, egy gondolat vagy elmélet nem lehet »igaz«, ha nem működik a gyakorlatban, ha a ráépülő cselekvés nem sikeres a gondolatokon kívüli »valóságban«. Az elmélet jelentése azonos gyakorlati következményeivel. Pragmatikus filozófusok azon szakadék áthidalására törekszenek, ami a filozófia története során a megismerés és cselekvés, azaz egyfelől a metafizika és az ismeretelmélet és másfelől az etika közt tátongott. A pragmatikus gondolkodás középpontjában az »igaz« és a »jó« fogalmának összekapcsolása áll, azáltal, hogy a megismerést cselekvésként fogják föl. A pragmatikus filozófia klasszikusai R. W. Emerson, Ch. S. Peirce, William James és J. Dewey. A legjelentősebbnek tartott kortárs pragmatikus filozófu­sok R. Rorty, a neopragmatikus mozgalom elindítója, továbbá D. Davidson és H. Putnam.