médiaháború – így nevezték el az újságírók azt a konfliktust, amely a rend­szerváltás utáni magyar politikai elitet megosztotta, és amelynek tétje a média feletti ellenőrzés megszerzése volt. Bár e konfliktus néhány más posztkommunista országgal szemben Magyarországon nem követelt tényleges emberáldozatot, jellemzésére előszeretettel alkalmazták a katonai szókincs olyan kifejezéseit is, mint a »hódítás«, a »fegyverek« vagy a »frontok«. A mé­diaháborúnak két szintjét különböztethetjük meg. Egyfelől a különféle mé­diapolitikai lépéseket, például a közszolgálati média kormánykritikus elnö­keinek elmozdítását vagy a kormányhoz lojális politikai lapok alapítását. Másfelől a konfliktust végigkísérő ideológiai vitát, amelyben a résztvevő pár­tok kommunikálhatták a médiáról és általában a társadalomról vallott néze­teiket. Ezért a médiaháborút nevezték »kultúrharcnak«, »törzsi háborúnak« és »osztályharcnak« is, utalva arra, hogy a konfliktusban a II. világháború előtti, úgynevezett népi-urbánus vita is újraéledt. Elemzők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a média politikai befolyásolására, propagandaeszközként való alkalmazására tett kísérletek összeegyeztethetetlenek azzal a demokra­tikus alapelvvel, amely szerint a médiának autonóm negyedik hatalomként éppen a választott politikusok ellenőrzése az egyik legfontosabb feladata.