űrkutatás – szűkebb értelemben a világűrbe juttatott eszközök se­gít­sé­gével végzett alapkutatás. Magát a nagyon szerteágazó diszciplínát űrtannak is nevezzük. Tágabb értelemben azonban helyesebb űrtevékenységről be­szél­ni, mert számos területe nem alapkutatás. Sok esetben pontatlanul az egész űrtevékenység megjelölésére is az űrkutatás szót használjuk. Egyes tu­do­mányterületek az űrtevékenység alapjait jelentik, például a mesterséges égi­tes­tek mozgását leíró égi mechanika vagy a rakétahajtás fizikai alapjai. Az űrtevékenység jelentős területe a különféle műszaki alkotások létrehozása. Ezek egy része a Földön marad, például az űrrepülőterek, a repülésirányító központok és berendezéseik. A világűrbe juttatást szolgálják a hor­do­zó­esz­kö­zök, így a hordozórakéták és az űrrepülőgépek. Végül a világűrbe kerülő mű­sza­ki alkotások a különféle műholdak, űrszondák, űrhajók, űrállomások, ill. berendezéseik és műszereik. A szűkebb értelemben vett űrkutatás alap­te­rü­letei a geofizikának a Föld környezetével foglalkozó ága, a bolygókat kutató planetológia és az űrcsillagászat. A súlytalanságban végzett kísérletek ered­mé­nyei számos más alaptudományt is gazdagítanak. Az űrtevékenység leg­fon­to­sabb gyakorlati alkalmazásai az űrtávközlés, a távérzékelés, a mű­hol­das meteorológia, a műholdas navigáció és az űr-anyagtudományok. Számos hu­mán tudománynak és művészeti ágnak is kialakult kapcsolata az űr­ku­ta­tás­sal, pl. a világűrjog vagy a tudományos fantasztikus irodalom területén.