Friedrich Nietzsche – sz. 1844, h. 1900; az ún. életfilozófiák egyik képvise­lője, költő, Schopenhauer kritikus-tanítványa, a modernitás szellemiségének reprezentánsa. Lázadó hangvételű, ironikus, szépirodalmi stílusban íródott műveivel »minden érték átértékelésének« szükségességét hangsúlyozva üzen hadat az elaggott európai civilizáció üressé és formálissá vált értékeinek. Bí­rálata a kultúra szinte valamennyi területét érinti (teológia, filozófia, jog- és politikatudomány, művészetelmélet). Ezért nem véletlen, hogy nézeteit a legkülönbözőbb célok nevében aktualizálták, értelmezték, vagy a metaforikus nyelvezetet kihasználva félreértelmezték (nácizmus), valamint hogy filozó­fiájának recepciója éles viták kereszttüzébe került. Nietzsche szerint a mo­dernitás legfőbb sajátosságai a következők: nagymértékű laicizálódás (»Isten halott«), a megkövesedett, a valóságtól elszakadó, álságossá vált erkölcsi rítusok (kereszténység- és morálkritika), a dekadencia mint kortünet, illetve az ember valódi »felnőtté válásának« szükségessége. Az önteremtő, önmagá­nak értéket adó, törvényt szabó, mind az élethez, mind a halálhoz új módon viszonyuló ember (Übermensch) főművében (Így szólott Zarathustra), illetve thanatológiájában lép színre. Nietzsche korának számos kiváló személyiségével állt kapcsolatban (Wagner, Burckhardt, Paul Rée, Lou Salomé), s szellemi hatása is igen jelentős (például Rilke, Thomas Mann, Freud, Stefan Zweig, Gide, Jaspers, Deleuze, Ady Endre, Babits Mihály, Szabó Lőrinc).