dualizmus kora – A történeti Magyarország utolsó korszaka. Azért nevez­zük így, mert az 1867. évi kiegyezés értelmében a Habsburg Monarchia dua­lista, kétközpontú állammá, Osztrák–Magyar Monarchiává alakult át. A két állam viszonya a szigorú »paritáson«, azaz a teljes egyenjogúságon alapult: mindkét államnak volt saját népképviseleti törvényhozása és felelős kormá­nya. Birodalmi parlament és kormány viszont nem volt. Az egész Monarchiát érintő közös ügy volt a külpolitika és a hadsereg, ezeket közös miniszterek intézték, s a két országgyűlés által választott delegációk ellenőrizték. A két ország kereskedelmi- és vámszövetséget is kötött, amelyet tíz évenként meg­újítottak. Ennek értelmében a Monarchia országai közös vámterületet (»közös piacot«) alkottak, s közös volt a pénzrendszer is. A dualizmus korában gyors ütemben haladt az ország modernizációja és polgárosodása. A lakosság 40 év alatt 15 millióról 21 millióra növekedett. Még ennél is gyorsabb ütemű volt a gazdaság fejlődése: az agrárkivitel növekedése, az iparosodás, a modern in­frastruktúra megteremtése. Kiemelkedő teljesítménye a korszaknak a kultu­rális intézményhálózat és a hatékony oktatási rendszer kiépülése, a lakos­ság írástudásának, iskolázottságának jelentős javulása. Magyarország polgári liberális jogállam volt, de politikai jogokkal (választójog) a lakosság viszony­lag szűk köre rendelkezett. A rendszer megoldatlan problémája a nemzetiségi kérdés maradt (a magyarok csak a lakosság felét alkották), amely végül is a világháborús vereség után a történelmi Magyarország és a Monarchia felbom­lását eredményezte.