neoabszolutizmus (Bach-rendszer) – A Habsburg abszolutizmus új, mo­dernizált változata, amelyet az 1848-as polgári forradalmak után alakítottak ki. Bach-rendszernek is nevezik, mert Alexander Bach belügyminiszter dol­gozta ki és működtette a szabadságharc leverése után bevezetett közigaz­gatási és bírósági szervezetet. Az 1849-ben kiadott olmützi alkotmány a magyar korona országait egymástól elszakítva az »egy és oszthatatlan osztrák csá­szárság« tartományaivá tette. Ferenc József 1851 végén ezt az »oktrojált« al­kotmányt is hatályon kívül helyezte, s bevezette saját egyeduralmát. A Bach-rendszer egyfelől Magyarországot be kívánta olvasztani az egységes, közpon­tosított birodalomba, másfelől igyekezett a birodalmat, s benne Magyaror­szágot is modernizálni. A 48-as polgári forradalom legfontosabb vívmányait (jobbágyfelszabadítás, közteherviselés, törvény előtti egyenlőség) ez a rend­szer ültette át a gyakorlatba, természetesen az összbirodalom érdekeinek alárendelt formában. Szakszerű hivatalnokszervezetet építettek ki, bevezet­ték a polgári magán- és büntetőjogot és perrendtartást, korszerűsítették az iskolarendszert, s jelentős erőfeszítéseket tettek a gazdaság fejlesztésére is. Az állam eladósodása és az 1859-es itáliai háborúban elszenvedett vereség a Bach-rendszer bukását eredményezte. Mivel a magyar országgyűlés mind az önkényuralmat felszámoló 1860. évi Októberi Diplomát, mind az Anton Schmerling államminiszter által kidolgozott centralizáló 1861. évi »februári alkotmányt« elutasította, Magyarországon 1861 és 1865 között ideiglenesen visszaállították az önkényuralmi közigazgatást (Schmerling-provizórium).